Családi idill:

Mikor apád megkérdezi tőled: Van e még pénzed.
Válaszod a nyilvánvaló: nincs.
 Ekkor ő megragadja a kikészített bőröndjét, elköszön : "Majd reggel jövök" és elindul az aktuális nőjéhez.
A ház hideg, anya elment és én a szobámban sodrom a camel dohányt precíz cigicskékké, mint egy rögeszme és elszívom őket a szobámban. Szépen sorjában. Egyiket a másik után, nem vagyok mohó, csak épp telhetetlen.
Karikákat fújok a térbe. Szeretem a karikát, ha végigfutsz peremén...sosincs vége.
Kinyitom az ablakot.
Először jobb, majd a bal lábam csúsztatom ki az ablakpárkányra. Most következik a tető. Kiegyenesedett derék, 16 lépés és a kerítésen görnyedve lemászik az eddig egyenesbe vágott gerincem.

Jelenleg kellemes az otthonom.

Cigaretta-dohányfüst

Cigaretta-dohányfüst.
 Még mindig félek.
Álmodtam vagy megtörtént,
én már nem számolom,
számolja az,
kinek még számít
a különbség.
Rég elfeledtem már
 a valóságot megélni,
mert hogy rémálom
 kínoz éjjelente,
megértem, dehogy
nappal sem szűnik,
 megszokom.
 A vonalon táncolok
nem tudom merre dőlök,
 balettlépés lábujjhegyen,
 egyenes járni sem tudok,
 pláne nem részegen.
 Részegít a gondolkodás,
nem kell ide alkohol,
ha beleitta magát agyadba,
nem kell hogy újra hozz.
Odanyúlsz
a laposüveghez,
 mikor érzed elméd ébred...
Elfáradtam,
nem értem,
nem értem, miért nem, de sohasem leszek.