Ez csak így hirtelen este.

Lélektelen életem tengerében fürdök.
Eső mossa szemem,szemfestékemtől démoni tekintetem.
Fürdök a nyomorban, a kínban, a tetteim nedvében
Cselekedeteim árnyéka keserű a medrében.
Szirének éneke, táncra hívnak engem.
Szerintük a víz mélyén a boldogságot meglelem.
Szép szemű, gyönyörű angyalarc, hívj édes hangodon,
én érted tartok a mélybe.
Küzdök a habokkal, az oxigénnel,
életemet eddig adó értelemmel, a
szívem győzedelmeskedik az eszem felett,
s barlangja falára csupán egy név van kaparva.
A sötétben nem látom.
Még nem vagyok elég rideg, hogy a sötétséget kizárva,
rémületeim ellenére elcsábítsam a hangod és a neved.
Sötétségbe zárod léted, elrejted magad előlem és nem talállak
és nem látlak és elnyomlak, mert félek.
Félek tőled, a reménytől, a bizakodás édes vérétől mi ereimben csordogálna ,
én bolond szenilis nő.
És most minden olyan sötét és hideg, kék és mély. És nem vagy sehol.