Még mindig érzem perzselő tekinteted a nyakamon
Mint aki a saját temetésére megy,
azt a dalt dúdolom, amit annyira szeretünk.
A tekinteted kettéfúrja az enyémet.
Éget a parázs melegével,
Szúr a rózsa tüskéje,
amit szőke gyöngyfürtökben fürdő szerelmednek adsz.
Miért nem ragyoghat a hajam mint gyémánt?
A lelkem mint a legfényesebb kristály?
Összecsuklok.
Csókokat lehel ajkaimra a szél. Élve akar.
Kábulatom nem elég hogy ne lássam az arcod.
Vedd le rút maszkod, ne takard magad!
Én a lelked által ismerlek,
Hagyd, hadd ismerjem tested!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése