Estimese

Egy pohár feketekávé aztán egy üveg fehérbor.

A bor az (eg)ész

Végig akarom nyalni a tested.
Te-tő-től-talpig.
Csak épphogy megsimogatnám a nyelvemmel
Ígérem nem bántalak,
Hadd kényeztesselek
a nyelvemmel
az ujjaimmal
a nyelvemmel
szemmel
Tudod hogy nézlek. Érzed. Tudom. Látom
Látlak téged, mikor látod, hogy látlak.
Nem is tudnád, milyen átlátszó tud lenni,
az ugyanolyan szövetből készült fágyol, köppeny
Egyszerűen hozzásimulnék és beleivódnék.
Mint beléd.
Belédivódnék.
Belőled innék.
Iszom.
Egy korty bor.
Már majdnem eltűntél, de visszahoztalak.
Itt vagy megint
és...a nyakad és az...állad találkozása
apró ajak nyomatok
miket odapuszilok,
mert beléd olvadtam
és te gonosz vajszelet, hagytad az alattunk örlődő láng
engem beléd olvasszon.
Beléd olvasztott.
Beléd égetett.
Én te vagyok.
Én így gondolom.
Én csak mindig
visszavonhatatlanul
akarlak,
-ameddig nem jön a hideg tél,
mi befagyasztja egyyé válásunk-
szeretni.

Délutáni alkohol (egyszeri alkalom, mindig az volt)

Szeretnék ebben a borban megfürdeni és belesírni magam és hagyni a sós könny áztatta bőröm feloldódjon az édes borban és csak a bor maradjon ebben az univerzumban. És én pedig benne.

Családi idill:

Mikor apád megkérdezi tőled: Van e még pénzed.
Válaszod a nyilvánvaló: nincs.
 Ekkor ő megragadja a kikészített bőröndjét, elköszön : "Majd reggel jövök" és elindul az aktuális nőjéhez.
A ház hideg, anya elment és én a szobámban sodrom a camel dohányt precíz cigicskékké, mint egy rögeszme és elszívom őket a szobámban. Szépen sorjában. Egyiket a másik után, nem vagyok mohó, csak épp telhetetlen.
Karikákat fújok a térbe. Szeretem a karikát, ha végigfutsz peremén...sosincs vége.
Kinyitom az ablakot.
Először jobb, majd a bal lábam csúsztatom ki az ablakpárkányra. Most következik a tető. Kiegyenesedett derék, 16 lépés és a kerítésen görnyedve lemászik az eddig egyenesbe vágott gerincem.

Jelenleg kellemes az otthonom.

Cigaretta-dohányfüst

Cigaretta-dohányfüst.
 Még mindig félek.
Álmodtam vagy megtörtént,
én már nem számolom,
számolja az,
kinek még számít
a különbség.
Rég elfeledtem már
 a valóságot megélni,
mert hogy rémálom
 kínoz éjjelente,
megértem, dehogy
nappal sem szűnik,
 megszokom.
 A vonalon táncolok
nem tudom merre dőlök,
 balettlépés lábujjhegyen,
 egyenes járni sem tudok,
 pláne nem részegen.
 Részegít a gondolkodás,
nem kell ide alkohol,
ha beleitta magát agyadba,
nem kell hogy újra hozz.
Odanyúlsz
a laposüveghez,
 mikor érzed elméd ébred...
Elfáradtam,
nem értem,
nem értem, miért nem, de sohasem leszek.

Csak nem tudom elhinni, hogy egyszer, mint mások, én is voltam hiú. Hogy sokszor még most is az vagyok. Hogy azt mondom jól vagyok, pedig sosem fájt még ennyire. Az a kis szilánk minden mozzanatomra egyre mélyebbre váj és csak egyszerű azt kimondani, hogy jól vagyok, érezni nem. Minden percben átverem saját magam, míg rá nem döbbenek, mekkora színjáték vagyok saját magam részére is. Egy színdarab. Darabokból egy egész felépített szín. És én nem akarom, nem bírom már ezt. Én már csak nyugalmat szeretnék, mert a szilánk darabokra vágja húsomat és hagy élve elvérezni újra és újra és én legbelül nem akarok meggyógyulni. Tudom, hogy legbelül nem tudom meggyógyítani önmagam, akármennyire is erősen hitegetem gyakran magam. Gyenge vagyok. Egy zuhanó tollpihe. Egy rothadó kőtömb a sziklaszirten. És én belülről már ezerszer meghaltam és nem tudom milyen lenne az életem ezeregyedik alkalom nélkül. Rettegek és csak az elnyomásban találok békét. Hogy elnyomjak mindent amit érzek, mert

Ártatlan sötétségbe kevert halvány színárnyalat.
Szagától részegen tengő léleksöpredékek.
Lila. De van mikor zöld.
Háromszor gondoltam végig és most már kék.
Gerinctelen uszály a messzeségben.
Ködfátyollal bevont/körbefont szemem reszketve bámul.
Vagy a testem reszket és a szemem
csatlakozik a ringatózó tánchoz.
Bámulom a messzeséget
hol ő kacsint rám vissza,keggyel.
Kétszer gondoltam át. Másnak lenni szép.
Gyönyörű buboréklabdányi élet.
Burkában elveszni kellemes,
miközben táncot lejt a hullám.
Egymáshoz csatlakozó
atomnyi lelkek csókjából szőtt függöny.
Elhúznám, de érintkezni ajkakkal,
hol a tiéd is lehet merész.
Meggondolatlan öngyilkosság.
Földbe fúrt precíz alagút.
Nem az enyém.
Áldott helyváltoztató  képesség,
most keresem és nem találom,
sehol sem lelek magányosságot.
Nekem csak egy döntés,
neked szemöldökráncolt párnák terhe.
Hova visszavágyok, többé nem térek.
Gyökerestül kitépett családfa a vízben.